Életünk
Daloskert
2024. 09. 08.
Cini, cini, cincog az egér … egész csapat állt versenyre készen a karton lejtő tetején. Hangos diadalrivalgás köszöntötte az egér futamok győzteseit – hát még a döntőét!
Tévedés ne essék, a vasárnapi ovis gyerekfoglalkozáson vagyunk Hagenben. Az énekek, vidám játékok, no és a táncocska után nagy lelkesedéssel készültek a dió egérkék. Fület, farkincát vágtunk, ragasztottunk, orrot, szájat festettünk és máris készen ált a versenyző gárda. Gyümölcs és süti volt a jutalma a szorgos készítőknek.
Legközelebb októberben találkozunk!
Minden magyar családot szeretettel hívunk és várunk!
Érdeklődni és jelentkezni az e-mail címünkön lehet.
a Kultúrák Ünnepén Kölnben
2024. 06. 09.
Örömmel vettünk részt Vadrózsa néptánccsoportunkkal ismét a Köln-Chorweilerben tartott „Fest der Kulturen“ című rendezvényen.
A ragyogó napsütésben fellépésünk most is nagy sikert aratott. Szinpadra léptünk után pillanatok alatt megtelt az addig kicsit „foghíjas“ nézőtér és a közönség végig nagy tapssal jutalmazta a különféle magyarlakta tájakról bemutatott táncainkat.
Utána a magyar standnál jól esett Lázár Andrea finom gulyáslevese, aminek a nap folyamán ugyancsak nagy keletje volt!
Egy sikeres szerepléssel és szép, vidám együttléttel gazdagabban tértünk haza!
Mendeni Hagyományőrző Családi Hétvége
2024. 05. 31 - 06. 02.
A nagy, lombos fa alatt vidáman fonódott a peddignád – nádkosárka készült.
A sportpályán nyíllal ügyeskedtek kicsik és nagyok.
A megnyitó és ismerkedés után így kezdődött a három napos 1. Hagyományőrző Hétvége Mendenben (2024. 05. 31 - 06. 02.) a hageni Vadrózsa Magyar Kulturális Egyesület szervezésében.
A hangszerbemutatós gyerekfoglalkozásokat Gubinecz Ákos Junior Prima díjas népdalénekes tartotta, aki az esti tábortűz énekeit is citerán kísérte, remek hangulatot teremtve.
A tánccsoport számára itt folytatódott a már 2 nappal előbb elkezdődött, igényes Küküllőmenti tánc és ének workshop, amit Varró Huba és Fábián Tímea nagy szaktudással vezetett. Ebbe a nem tánccsoportos felnőttek is bekapcsolódhattak.
A szombati nyitott napra még Bielefeldből, Dortmundból és Kölnből is jöttek vendégek, akik nagy örömmel vettek részt a különböző - az egyesült tagjai által vezetett - kézműves foglalkozásokon és a közös grill vacsorán.
A vasárnapi búcsúebéden a münsteri, magyar plébánosunk Simon Péter atya mondta az asztali áldást.
A sikeres hétvégét köszönjük a szervezőknek és reméljük,
hogy – közkívánatra – folytatása következik!
Anyák napja
2024. 05. 05.
„Köszönöm Istenem az Édesanyámat!
Amíg ö véd engem, nem ér semmi bánat“
Dsida Jenő
Énekkel, verssel, zeneszóval, tánccal köszöntük meg az édesanyáknak a sok szeretetet, fáradozást, amiben nap mint nap része van gyermekeinknek!
Szokatlan volt a korai időpont, mégis szép számmal összejöttünk, hogy együtt töltsünk el egy családias hangulatú, műsoros délutánt. A közös ének, a kicsik „Csinn-bumm“ zenekarának bemutatója, M. Anna verse és M. Lea Ph. E. Bach - Solfeggio zongoraszáma után rövid - sütizős - szünetet tartottunk.
Egy harmonikás duóval kezdődött a második rész. A két fiú, Emmanuel és Jonathan játékát, majd K. Anna és Flóra, B. Leo, M. Lea és I. Nikoletta verseit, a Dalkör énekét és persze a tinik gyönyörű népviseletben bemutatott kalocsai táncát nagy taps jutalmazta.
A változatos műsor egy, a közönséget is bevonó interaktív énekléssel záródott.
Hálásan köszönjük a fellépőknek, a segítőknek mindazt,
amivel hozzájárultak a közösen eltöltött délután sikeréhez!
Radnóti Est
2024. 04. 14.
„Rendkívüli találkozás Radnóti Miklóssal“ – a legemelkedettebb szinten!
Nehéz koszt lesz – gondoltam, miközben a még hiányzó német fordításokon dolgoztunk Józsival. Aggályaim az előadás első pillanatától szétoszlottak. Laczkó Vass Róbert szuggesztív, közönséget is bevonó, szavalt, vagy énekelt interpretációja mindenkit magával ragadott, éppúgy Szép András zongorajátéka.
A két kolozsvári művész közös munkája által keletkezett megzenésítések a vers és a zene nagyszerű szimbiózisát képezték. A legkülönbözőbb zenei stílusban (sanzon, dzsessz) komponálva, a szövegek hangulatát tükrözték, még felfoghatóbbá tették azokat. Hannover és Hamburg után Hagenben is ráadásokat követelt a közelről, távolról jött szépszámú, hálás közönség. A végén rövid Mezőségi tánccal köszönte meg a Vadrózsa néptánccsoport a nagyszerű előadást a művészeknek.
Lélekben gazdagodva és a viszontlátás reményében
búcsúztunk el tőlük!
Néptánc- és ének workshop
2024. 01 29 - 02. 02.
Telitalálat volt a hageni kalotaszegi workshop!
Gresa Dávid és Pálffy Zsófi alapos szaktudással, jókedvvel oktatták a nagyszerű, erdélyi tánc alapjait (páros és legényes), Gubinecz Ákos pedig szép hangjával bemutatott és betanított szemelvényekkel gazdagította népdal kincstárunkat.
Jóllehet a tanfolyam munkanapokra esett, mégis minden este jóval többen jöttek a vártnál és mindannyian lélekben, tudásban feltöltődve tértek haza. A tanultak kipróbálására jó alkalom volt a péntek esti táncház.
Köszönjük az oktatóknak a magyar kultúra ilyen magas szintű továbbadását,
a résztvevőknek pedig lelkes közreműködésüket!
Köszönjük a Hageni Kulturális Iroda támogatását ...
Vielen Dank für die Unterstützung durch das Kulturbüro der Stadt Hagen!