A Vadrózsa Néptáncegyüttes története 1982-ben kezdődött el egy gyermek csoporttal.
Azóta is a magyar kultúra és népi hagyományok ápolására törekszünk.
Eleinte egyházi ünnepek alkalmával léptünk fel, később világi rendezvényeken is, így műsoruk egyre gazdagabb lett.
Felnőtt csoportunk 1987-ben alakult, hogy Gelsenkirchenben a Parkstadionban, a pápa által tartott nemzetközi mise előtti műsorban föllépjünk. A fiatalok nagy része Németországban született, az idősebb csoporttagok pedig Magyarországról, vagy Erdély és a Vajdaság magyarlakta területeiről jöttek Hagenbe.
Észak-Rajna-Westfaliában (NRW) az egyetlen magyar néptánccsoport vagyunk, jelenleg 16 fővel. De fellépéseink voltak és reméljük lesznek még az ország egész területén, sőt. Csak néhány példa: Aachen, Bonn, Dortmund, Düsseldorf, Hannover, Köln, Mainz, Münster, Paderborn, Stuttgart, stb..
Városok, vállalatok jubileumi ünnepségein, Folklór Fesztiválokon, Nemzetközi Találkozókon, valamint egyéb ünnepélyes alkalmakon léptünk már föl. Például: 2000 EXPO Hannoverben, 2001 Károly-díj átadás Aachenben (amit a TV is közvetítette), 2002 EU bemutatkozás Papenburgban, 2004 Magyarország EU belépése az NRW központi ünnepségen Düsseldorfban, 2005 magyar kulturális esten a magyar követség rendezésében Bonnban, 2008 Geilenkirchenben a Magyar Kultúra Éve záróestjén (EU rendezvény), 2010 az Európai Kultúrális Fővárosok alkalmából rendezett Ruhr vidéki ünnepségeken, 2011 Parlamenti Est Düsseldorfban és 100 éves a Hageni Városi Szinház – jubileumi műsorokon, 2013 Tonhalle Düsseldorf, 2014 Szinfónikus hangverseny- Klangrede Hagen.
Sőt fellépéseink voltak külföldön is, például Belgiumban, Luxemburgban és Kínában a Sanghaji Folklórfesztiválon.
Műsorukban a különféle magyar tájegységek táncait, dalait megfelelő népviseletben mutatjuk be.
Együttesünk célja a magyar hagyományok ápolása és terjesztése, és a népek közötti megértés elősegítése.